A kötet borítója, restaurálás előtt (Fotó: VFKL, 2022.)
2016 tavaszán egy veszprémi polgár ajándékaként különleges kincs került a Veszprémi Érseki Könyvtár állományába. Egy gyönyörű kötésű, ám címlap nélküli imakönyv, ami izgalmas feladatot is jelentett: alig néhány támpont segítségével kellett kideríteni szerzőjét, címét, és hogy vajon mikor és hol készült.
Meglévő lapjain évszám nem szerepelt, ám az bizonyos volt, hogy a 19. századnál nem régebbi. Az 1800 utáni imakönyveknek a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke által létrehozott adatbázisában legalább 263 szóba jöhető tétel szerepel, ezek közül kellett kiválasztani a megfelelőt. Végül a könyvek terjedelmét, betűrendes mutatóját és más könyvtárakból kért fotóit a veszprémi példánnyal összevetve sikerült meghatározni annak paramétereit. Az ajándék a Takácsy Lajos által szerkesztett Orgona virágok tizedik kiadása volt 1905-ből.
Ezt a művet 1866-ban jelentette meg először Winkle Gábor könyvkötő Gyulán Sziber Nándor „b.-gyulai magyar éneklész” szerkesztésében. A kötet a második kiadástól az ötödikig Dobay János gyulai nyomdájában készült, a szerkesztő változatlanul Sziber János, az évszámok 1874, 1882, 1886 és 1889. Érdemes megemlíteni, hogy a budapesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájának kiadványa, a Munkálatok 1883-as könyvészeti beszámolója szerint „Ez ügyes tapintattal s gyakorlati érzékkel összeállitott közkedveltségü énekes könyv közel 7000 példányban van elterjedve (még csángótestvéreink között is)” – már a harmadik kiadás után.
Az Orgonavirágok egy oldalpárja (Fotó: VFKL, 2022.)
Sziber János halála miatt később Takácsy Lajos gyulai kántor veszi át a szerkesztési feladatokat. Érdekes, hogy a hatodik kiadás kétszer – 1892-ben és 1894-ben – is megjelent, majd 1896-ban a hetedik, a századfordulón a nyolcadik, két évre rá a kilencedik, 1905-ben a tizedik, míg 1911-ben a tizenegyedik zárta a sort. Igaz, egy 1929. november 10-én a Budapesti Hírlap Vasárnapja hasábjain megjelent cikk beharangozta a tizenkettedik kiadást is, ám ennek nincs nyoma a könyvtárakban. A lelkes cikkíró ilyen méltatást közölt: „De talán messze földön páratlanul áll a római katolikus hívek között országszerte elterjedt Orgonavirágok című énekeskönyv sikere, amely most éri tizenkettedik kiadását és minden alkalommal többezer példányban jelent meg.” Az írás szerzője egyébként Dobay János főhadnagyról emlékezik meg, aki lemondott fényesnek ígérkező katonai pályájáról, hogy Széchenyi elvei nyomán a grodecki helyőrségből hazatérve nyomdát alapítson hazája javára. Mindez 1859-ben történt, s valóban: a lippai születésű fiatalember 1860-ban Gyulán megindította könyvnyomdáját és -kiadóját, mely 1942-ig működött.
Bármennyire népszerű és elterjedt volt is azonban az Orgona virágok, mára még a nagy könyvtárak állományában is alig akad belőle néhány példány. Ezek közül a veszprémi kiemelkedik különleges kötése okán. A 19–20. század fordulóján egy átlagos falusi családban minden bizonnyal az imakönyv volt szinte az egyetlen személyre szóló könyv. Érdemes volt tehát az ajándékozónak – szülőnek, nagyszülőnek, kereszt- vagy bérmaszülőnek – akár anyagi erején felül is áldoznia arra, hogy míves kivitelű kötéssel tegye értékesebbé, mutatósabbá az egyébként viszonylag egyszerű, vásárokban tucatszám kapható könyvecskét. Ekkortájt volt divatja a bőrből, bársonyból, celluloidból készült, csontfaragással, rézveretekkel, kapcsokkal díszített kötéseknek, melyeket a csehországi Vimperkben működő, de a világ számos pontján, így Budapesten is kereskedő Johann Steinbrener könyvkötő, nyomdász és kiadó készített és forgalmazott nagy számban. Feltehetően az ő nevéhez fűződik a veszprémi imakönyv rézkeretbe foglalt, áttört növényi ornamentikájú csontlapokkal, virágmintás fémszalaggal és színesen nyomtatott szentképekkel díszített kötéstáblája is.
Az eltelt bő évszázad megviselte ugyan a könyvet, kötése, gerince sérült, néhány lapja hiányzik, ám szakszerű restaurálás után a könyvtár egyik éke lehet.