Mindszenty József

A XX. századi magyar történelem egyik legnépszerűbb és legkarizmatikusabb alakja országunk utolsó hercegprímása Mindszenty József volt. Kevesen tudják napjainkban, hogy a második világháború legkritikusabb időszakában Ő állt a veszprémi egyházmegye élén… A volt főpap Pehm József néven született 1892. március 29-én Csehimindszenten. A szemináriumot Szombathelyen végezte; 1915. június 12-én szentelte pappá a város székesegyházában Mikes János püspök. Először káplánként szolgált Felsőpatyon, majd hittanár a zalaegerszegi gimnáziumban. A tanácsköztársaság ideje alatt internálták, szabadulása után a zalaegerszegi plébánia vezetőjévé nevezték ki. Több évtizeden keresztül szervezte és irányította a város vallási életét: ferences kolostort, papi otthont, elemi és polgári iskolát építtetett; restauráltatta a kéttornyú Szent Mária Magdolna templomot. A Szent Imre- év alkalmából 1930. május 25-én rendezett veszprémi ünnepség egyik szónoka; a zalaegerszegi zarándokcsoport híveinek mondott szentbeszéde fennmaradt a Veszprémi Szent Mihály Plébánia Historia Domus-ában. Kutatói tehetségét tükrözi példaképéről, Biró Márton veszprémi püspökről írt alapos munkája. Nagyon keresett, olvasott a négy magyar kiadásban is megjelent és hét nyelvre lefordított Az édesanya c. könyve. Pasztorációs és közéleti sikerei mellett folyamatosan halad előre az egyházi hierarchiában: 1921-ben kerületi esperes, 1924-től pornói címzetes apát, püspöki biztos 1927-től, pápai prelátus 1937-ben. Veszprémi püspöki kinevezése 1944. március 4-én, felszentelése március 25-én történt, majd ezután átvette az egyházmegye kormányzását. Püspöksége idején 28 önálló lelkészséget létesített. Darányban, Hedrehelyen, Nemesdéden, Nemesgulácson, Zalavégen és Veszprémben (Árpád-házi Szent Margit) plébániát alapított. Mint veszprémi főpásztor kulcsszerepet töltött be a dunántúli püspökök által írt nyilasellenes memorandum szövegének kidolgozásában, amelynek benyújtása után két héttel 1944. november 27-én papjaival együtt a jobboldali diktatúra letartóztatta és Sopronkőhidára internálta. Szabadulása után 1945. október 2-án XII. Pius pápa esztergomi érsekké nevezte ki, majd 1946-ban bíborosi rangra emelte. Példamutatása és bátor magatartása a kommunizmus elleni nemzeti ellenállás egyik szimbólumává emelte Mindszentyt, akit egy koncepciós eljárás keretei között 1948-ban ismét letartóztattak. A „népbíróság” tanácsa különböző hamis dokumentumok és pszichotróp szerekkel kikényszerített vallomások alapján életfogytiglani fegyházra ítélte. Büntetését egy idő után – egészségi állapotára való tekintettel és a fokozódó nemzetközi diplomáciai nyomás hatására – házi őrizetre enyhítette a diktatúra, amelynek helyszíneként Felsőpetényt jelölték ki. Innen szabadította ki az 1956-os események során Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy; a forradalom utolsó napjaiban rádióbeszédeket mondott, budavári rezidenciáján fogadta a külföldi delegációkat és igyekezett újra átvenni a Magyar Katolikus Egyház vezetését. A november 4-ei tragikus eseményeket követően az amerikai nagykövetségre menekült, ahol közel 15 évet volt kénytelen „önkéntes fogságban” eltölteni. Szabadulására hosszas diplomáciai alkudozások után 1971. szeptember 28-án kerülhetett sor, ekkor egy lefüggönyözött autóban elszállították az ország területéről. Hivatalából VI. Pál 1974. február 2-án mentette fel. A bécsi Pázmáneumban élt emigrációjának kezdetétől 1975. május 6-án bekövetkezett haláláig. Először Mariazellben, majd a rendszerváltás után az Esztergomi Bazilikában temették. (Felhasznált irodalom: Pfeiffer János: A Veszprémi Egyházmegye történeti névtára, 1630-1950. – München, 1987. ; Magyar Katolikus Lexikon, IX. kötet. – Budapest, 2004.) Jámbor Tamás