Híreink

Hírcsoportok

Slideshow


« | Main | »

Visszaemlékezés Gutheil Jenőre

By admin | szeptember 2, 2009

Veszprémi diákkoromban téli délutánokon gyakran kimentem a ligeti jégpályára. Hidegebb délutánokon gyakran láttam a jégpálya fele sietni egy idősebb, rövid télikabátos férfiút, hóna alatt korcsolyával. Az öltözőben gyorsan felcsatolta korcsolyáit és már körözött is kint a jégen. Mi, kisebb diákok csak bámultuk a művészi mutatványokat. Társaimtól érdeklődtem, kicsoda ez a korcsolyaművész. Ez nem korcsolyaművész, mondták társaim, hanem Gutheil Jenő teológiai tanár itt a papnevelő intézetben.

Hazamenve megkérdeztem házigazdámtól – Huber János igazgató-tanítótól, – ismeri-e Gutheil tanár urat.
– Hogyne ismerném! De miért érdekel ez téged? – Ma láttam, hogy milyen gyönyörűen tud korcsolyázni.
– Igazi táncművész – feleltem.

– De nemcsak korcsolyázni tud ám a tanár úr – mondta házigazdám, – hanem gyönyörű, érdekes történeteket is szokott írni a Veszprémi Hírlapban. Majd, ha megint ír, elolvashatod, mert nekünk jár ez az újság.

Ezentúl, ha találkoztam vele az utcán vagy a várban, tisztelettel köszöntem neki: “Laudetur Jesus Christus!” – dicsértessék a Jézus Krisztus! -, erre ,,In aeternum Amen” – mindörökké ámen volt a válasz.

Érettségi után, 1930-ban én is bekerültem a püspöki papnevelő intézetbe, ahol személyesen is megismerhettem Gutheil tanár urat, majd 42 év múlva utóda lettem a káptalani levéltárban.

1916-1937-ig teológiai tanárként működött, erkölcstant, egyházi szónoklattant, hitelemzést, szociológiát, lelkipásztorkodás-tant és szertartástant tanított.
Szabad idejében, mint káptalani levéltáros, értékes oklevélkutatást végzett. Levéltári kutatásai révén Veszprém középkori történetének legkiválóbb ismerője lett.

Amikor a veszprémi légkörrel megismerkedett, igyekezett hasznossá tenni magát az egyházi és társadalmi életben. A “verba volant, scripta manent” – a szavak elszállnak, de az írás megmarad – igazsását hamarosan felismerte, ezért gondolatait nemcsak a tanári katedrán, a templomi szószéken hirdette, hanem írásban is rögzítette.
1916. január 9-én jelent meg első levele a Veszprémi Hírlapban Eilgut írói álnév alatt. Így kezdődik: „
“Édes öregem! Most lágy tavasz van, pedig ilyenkor a veszprémi sár fenékig szokott fagyni… Miért várják az emberek annyira az elsejét? Lesz pénz a szabónak, a suszternak… csak nekem nem lesz…”

Első komoly irodalmi műve – A kommunisták uralma Veszprémben címmel – Veszprémben, 1920-ban jelent meg. „A közérdeknek és a város történetírásának véltem szolgálatot tenni – írja könyve előszavában -, amikor az igazság megírására vállalkoztam… olyan időben, amikor a tomboló vörös terror nemcsak az őszinte írást, de még az őszinte szót is belénk fojtotta. Írásom, mely az annyiszor kilátásba helyezett házkutatások… elől a titkos fiókok, képrámák és könyvtári rejtekek mélyén megbújva szerzett nemegyszer aggságot a krónikásnak, az események hű képe akar lenni és semmi más. Nem volt célom feketelista készítése… A nagyobb jólétre való törekvés természetszerű joga minden embernek, s csak szánni lehet a magyar munkásságot, amikor idegen vezetőkre hagyatkozva… a pusztítás és pusztulás útjára tévedt…” A forradalmi eseményeket 1919. március 21-től 1919. augusztus 16-ig, a román megszállásig, illetve december 18-ig, a budapesti Margit körúti fogház udvarán történt ítéletvégrehajtásig írta meg.

Történetírói beállítottságára jellemző epizód: a kommün idején, a várható megtorlás miatt, nem jegyzetelhette a falragaszok szövegét, ezért áthidaló megoldást választott. A helyszínen memorizálta a hirdetmények szövegét, ezt követően hazament és papírra vetette a látottakat. Ezután ismét visszament a „tett színhelyére”, hogy ellenőrizze jegyzetei pontosságát.

A XX. sz. első felében egymást érik az országos ünnepségek: Szent Imre (1931), Szent István (1938), Szent Margit (1942) év. Gutheil Jenő, mint káptalani levéltáros, kiadta Veszprém, Szent Imre városa (1930), Veszprém és a Szent István-év (1937), Árpádházi Boldog Margit Veszprémben (1942) c. tanulmányait, majd a század második felében megírta Az Árpád-kori Veszprém (1960) című kortörténeti munkáit.

Időközben az egyházi ranglétrán is emelkedik: 1937-től veszprémi kanonok és egyházmegyei főtanfelügyelő, 1943. március 28-tól kaposfői címzetes prépost. A főtanfelügyelőséget 1948-ig vezette. Ugyanezen évben pápai prelátusi kinevezést is kapott.

Utolsó nagy műve előszavában elmondja, hogy Veszprémbe kerülvén, állandóan foglalkoztatta a város gazdag múltja. Ennek eredményei az említett, valamint a Veszprémi Hírlapban és egyebütt megjelent tanulmányai. 1948 végén jutott olyan helyzetbe, hogy idejének nagy részét helytörténeti kutatásra fordíthatta. Megszállottan dolgozott, bár tudta, a sztálini diktatúra idején semmit remény művei kiadására. Négy és fél év alatt elkészítette a még kéziratban lévő nagy munkáját, a Veszprémi Okmánytárat. Ehhez átolvasott a káptalani levéltárban található 1836 középkori oklevelet. Ezek közül Veszprém városára vonatkozóan 224 oklevelet vett fel okmánytárába, melyek közül 139 kiadatlan és ismeretlen oklevél.

A kiadással kapcsolatban kikérte Mályusz Elemér történészprofesszor véleményét. Az ő tanácsára kezdett hozzá Veszprém középkori történetének megírásához. Eredetileg az egész középkort fel akarta dolgozni egy munkában. Amikor azonban látta, hogy az anyag sok egy könyv számára, úgy döntött, hogy az Árpád-kor végével lezárja első művét, úgy azonban,hogy ez a keret csak az események leírásánál korlátozza, viszont az Árpád-kori létesítmények [székesegyház, Gizella-kápolna, Szent György-egyház, Szent Katalin-zárda, Veszprémvölgyi monostor, középkori plébániák és intézmények ispánság, kancellárság, királyné-koronázás stb.] történetét a mohácsi vészig, illetve a középkor végéig megírja.
Az Árpád-kori Veszprém a legújabb kutatásai alapján nem egy vonásban eltér az eddig megrajzolt és megszokott középkori városképtől. A könyve nyomán élesen kirajzolódik a veszprémi püspök királyné-koronázási joga, kancellári méltósága, a Gizella királyné által építtetett veszprémi bazilika, mint a királynék koronázási székhelye, amelyben büszkén állott a királynéavató trónszék. A káptalani és püspöki levéltárban feltalálható oklevelek rávilágítanak Veszprém középkori kulturális jelentőségére. Nem alaptalanul olvasható a várkapu peremkövein: “Civitas ubi olim fontes uberrimi culturae gentis Hungarorum eruperant” – ez az a város, ahol hajdan a magyar nemzeti művelődés legdúsabb forrásai fakadtak. A még Szent István előtt alapított Veszprémvölgyi görög monostor hazánk első nőnevelő intézete és műhímző műhelye, ahol a koronázási palást is készült, a Szent Katalin-zárda a magyar elemi oktatás igen korai adatait szolgáltatja.

Az Árpád-házi Szent Margit egykori otthona és Veszprém 1276-ban elpusztult híres jogi főiskolája azok az intézmények, amelyek miatt joggal mondhatjuk Veszprémet a magyar kultúra egyik bölcsőjének.

Az eddig ismeretlen okleveleknek köszönhető, hogy Gutheil Jenő Az Árpád-kori Veszprém című könyvének 22 fejezetében olyan tüzetes topográfiát tudott nyújtani a városról, ami eddig elérhetetlen volt.

A tudós professzor munkássága akkor kapná meg a teljes elismerést és koronát, ha az oly nagy gonddal összeállított Veszprémi Okmánytára az eddigi eredménytelen kísérletezések ellenére is megjelenhetne nyomtatásban.

Dr. Gutheil Jenő meghalt 1963. október 4-én a veszprémi kórházban. Kaposvárott október 7-én temették a családi sírboltba. Vele a XX. század egyik kiváló tudós papja szállott a sírba.

Teste az enyészeté, emléke azonban tovább él tanítványainak lelkében és hátrahagyott műveiben.

Dr. Körmendy József

Topics: Nincs kategorizálva | Visszaemlékezés Gutheil Jenőre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Comments are closed.